Ez a szöveg 2021 szeptember és 2022 január között íródott, és a 2022. február 15-én közzétett "Hőskultusz és eurocentrizmus | A háborús média elemzése" című Szamizdat-videó átirata.
1. Intro
Mikor nyolc-tizenkét éves gyerek voltam, baromira érdekelt a katonaság. Állandóan háborús filmeket néztem, előástam apám régi felszerelését a sorkatonaságból és Nerf-ökkel lövöldöztünk egymásra a haverjaimmal.
Minden helikopteranyuka és bolond konzervatív politikus meglepetésére ezt a hozzáállásomat a háborús videojátékok változtatták meg, főleg a többjátékos módok miatt. A Battlefield 1, ahogy a legtöbb multis FPS, természetéből fakadóan nem mutathatja be olyan dicsőségesnek, teátrálisnak és fekete-fehérnek a háborút, mint a filmek. A játékos soha nem kiemelt fontosságú szereplője a meccsnek, nem védelmezi a plot armor, vak szerencse, az ellenségei esetleges jóindulata vagy a túlélési torzítás, ami kiszűri a töredéknyi emlékezésre érdemes eseményt a háború feneketlen poklából. Egy olasz, török, amerikai, orosz és egy osztrák-magyar gyalogos katona mind egyformán halandó, ugyanannyi eséllyel lövik őket agyon, döntik rájuk a házat, szúrják le egy bajonettel, engednek rájuk mustárgázt, ütik el tankkal vagy bombázzák le repülőről. A soha nem látott katonai vezetés pedig hezitálás nélkül küldi a harmadik zászlóaljat ugyanabba a húsdarálóba, ahol már az előző kettő elhullott. A kampány első küldetése mindezt még jobban a szájába rágja azoknak, akik nem figyeltek eléggé; a játékos többször elkerülhetetlenül meghal a csatatéren, de ilyenkor az egyszerű újjáéledés helyett a képernyőn megjelenik a katona neve és születési dátuma, aztán a játékos átveszi az irányítást egy teljesen másik katona felett, akinek a sorsa szintén az, hogy egy név legyen egy emlékművön, ha annyi. Persze ennek az éléből elvesz, hogy utána mégiscsak több száz órán keresztül műveljük azt a háborút, aminek a szörnyűségéről maga a játék is mondani akar valamit. Ez a disszonancia visszatérő elem a háborús médiában.
Amúgy is, mi egy háborús film vagy játék szerepe? Persze, tudjuk, első sorban az, hogy kibaszott vagány meg szórakoztató legyen a sok lövöldözéssel és robbanással. De közelebbről megnézve az ilyen média kulturális hatását felfedezhetünk pár érdekes motívumot.